Zenekar

INFO

Istenes Bence és a Joyland

 

Valójában mindig is imádtam a zenét… Jaaaaj de közhely :))) És nem is igaz. Gagyi zenéket hallgattam kiskoromban. Nem foglalkoztatott sem a normális, igényes zene, sem maga a zenélés. Aztán (most nagyot ugrunk az időben) összejöttem Kovácsovics Fruzsival, aki már annó is zenélt (2008). Imádtam vele zenekari próbákra és fellépésekre járni. Én is zenélni akartam. Elkezdtem gitározni tanulni, jártam koncertekre, új stílusokat fedeztem fel. Nem sokkal később csináltunk Cozombolisszal egy közös dalt, ami a Végre itt a nyár címet kapta, talán ismeritek is:

Tudom tudom, borzasztó a hajam, a hangomról meg inkább ne is beszéljünk… :))) de imádtam ezt a korszakot. Rengeteg helyen felléptünk az országban. Felejthetetlen élmény volt számomra és nagyon hálás vagyok Cozinak érte!!

Egyre jobban vonzott egy saját szám. Az akkori minimál gitártudásommal összeraktam egy dalt, írtam szöveget hozzá, Dajka Krisztián és Csibe meghangszerelték, majd forgattunk hozzá egy enyhén flúgos klippet. Ez lett a Celebrésön:

Ebbe is bele lehet kötni bőven, de nem az volt a lényege, hogy egy monumentális zenei csodát hozzunk létre, hanem hogy jól érezzük magunkat, a nézők nevessenek egy jót rajtam, az idiótán, aki nyuszis jelmezben ugrál egy nénivel, mindemellett mégis legyen mondanivalója a számnak. Én nagyon szeretem.

Ahogy minden második srác, én is egy amerikai filmes garázszenekarra vágytam. Összeszedtem néhány zenész barátomat és zenélni kezdtünk. Ez lett a JOYLAND. Heller Peti, Gellén Pisti, Füstös Bálint és jómagam. Egyenlőre feldolgozás számokat játszunk, olyanokat amire megőrül a közönség. Az egész műsor nagyon interaktív és közönségbarát. Néhány helyen már felléptünk és nyáron még jó pár helyen fogunk is… remélem találkozunk és egy óóóriásit bulizunk??!!